Együtt egymásért – kísérletek kémia, illetve fizika tanórákra

Célcsoport: 7-8. évfolyam

rövid leírás

A jó gyakorlat arra mutat példát, hogy hogyan valósíthatók meg a fizika, illetve kémia órákon az egyébként idő hiányában nehezen megvalósítható (elmaradó) tanulókísérlek IKT eszközök és web2 alkalmazások bevonásával.

A jó gyakorlat a következő pedagógiai területeket érinti:

  • tanórai tevékenység
  • tanórán kívüli tevékenység
  • a tanulás hatékonyságának növelése

 

részletes ismertető

A gyakorlat a hatékonyabb tanulókísérleti órák megszervezésére, változatos feladatok végrehajtására összpontosít, amelyben nagy szerepet kapnak a digitális eszközök, alkalmazások, melyeknek segítségével több kompetenciaterület jól fejleszthető, a tanulók motivációja erősödik. A gyakorlat során tanulók csoportos tanulókísérleteket végeznek (akár 4-5 félét egy tanórán), a tapasztalatokat, eredményeket dokumentálják, megosztják egymással ill. reflektálnak egymás munkáira. A feladatok elvégzése során a természettudományos gondolkodás és megismerés erősíthető, a team-munka és a digitális eszközök a tudás megszerzésére, az alkotásra és a megosztásra alkalmas szerepe is fejleszthető. Két alternatív megoldásban gondolkodik a jó gyakorlat: minden csoport azonos kísérletet végez el és dokumentál, illetve a csoportok különböző kísérleteket végeznek. A csoportok által egymásnak készített feladatok megoldása jól felkészíti a tanulókat az iskolai megmérettetésre is. A bemutatott folyamat bármely kísérletre kiterjeszthető.

A jó gyakorlat a következő pedagógiai problémák megoldásában segíthet:

  • tanulási nehézségek
  • motiváció hiánya
  • információszerzés egyoldalúságának elkerülése
  • kommunikációs problémák
  • együttműködés hiánya
  • tanulókísérletekre szánt időkeret rövidsége
  • IKT és okoseszközök lehetőségeinek kihasználatlansága

A jó gyakorlat eredménykritériumai

A tanulókíséeletekhez kapcsolódó tantárgyi ismeretanyag elsajátíttatása, elmélyítése, a változatos tudásmegosztás, az IKT eszközök és alkalmazások használatának elsajátíttatása, gyakorlása a cél. Minden elvégzett kísérletet megosztanak egymással, ahhoz kapcsolódó megbeszéléssel, tesztek, különböző feladatok elvégzésével jól fel tudnak készülni az iskolai megmérettetésre is.

A humánerőforrás-igény

A kémia és fizika oktatása mellett az IKT használatában elkötelezett és jártas pedagógus(ok)ra van szükség. A tevékenységek megszervezhetőek egy pedagógus és egy rendszergazda vagy informatikai szakember segítségével is, de még hatékonyabbá tehető több pedagógus bevonásával.

A megvalósításhoz szükséges tárgyi, környezeti és fenntarthatóságot biztosító feltételek

Eszközök: tanulói laptopok/tabletek, okostelefonok, interaktív tábla vagy legalább projektor, wifi kapcsolat, internetes elérhetőség. Valamilyen választott prezentációs lehetőséghez kapcsolódó digitális alkalmazás.

Egyéb eszközök: Az elvégezni kívánt tanulókísérlethez szükséges fizikai vagy kémiai eszközök, anyagok rendelkezésre kell álljanak.

Alkalmazások: MS Power Point, Prezi, Google Diák, Glogster, Youtube, flipbook, Pinterest, Wiki, blog, honlap - ez saját választás lehet.

Kísérletezésre alkalmas szaktanterem/tanterem.

A tanulókísérletekhez szükséges eszközök és anyagok folyamatos megléte, valamint a felsorolt IKT eszközök megléte és folyamatos internetes elérhetőség, wifi.

Kipróbálás/adaptáció tapasztalatai és az adaptációt támogató dokumentumok

Leghangsúlyosabban a 2012-2016 közötti időtartamban került kipróbálásra a jó gyakorlat, elemeiben pedig ezt követően is. Intézményen kívüli adaptációról nincs tudomása a jó gyakorlat gazdának. A hatékonyság a tanulói motiváció erősödésében, a feladatmegoldások számának és hatékonyságának növelésében, a kreativitás, az alkotás, a digitális eszközök változatos alkalmazásában mérhető.

 

Támogató szolgáltatások

A jó gyakorlat gazdája az adaptáló (átvevő) iskolának, pedagógusnak biztosítani tudja a munkát segítő dokumentumokat, óravázlatokat.